Ha minden úgy ment volna, ahogy terveztem...

Ha minden úgy ment volna, ahogy terveztem, akkor a nyolc órát úgy ütötte volna el az óra, hogy két csodálatos hang kezdi meg műsorát, én pedig a barátaim körében ülök egy minden bizonnyal édes és hangulatos kis bárban. És ha már ott lennék a barátaim bemutatnának az ő barátaiknak, mi pedig kedvesen üdvözölnénk egymást. Végig hallgatnánk a műsort, egy-két szót elejtve közben, csodálva és élvezve a hangokat. Műsor után gratulálnánk a két énekesünknek és elkezdene beszélgetni az összegyűlt társaság és ezzel eltelne egy jó pár óra. Majd talán éjfél után a társaságból egy-két tag, bocsánatot kérve a korai távozásért hazamenne, mi pedig felajánlanánk, hogy nézzünk át máshova is. A társaság félúton kettéoszlana és az a társaság, ahol én vagyok elmenne oda, ahol a bátyám dolgozik. Mikor belépünk a helyre elmosolyodnék bájos eleganciáján és örülnék  annak a ténynek, hogy a késői megérkezésünk ellenére még van szabad asztal, amit aztán el is foglalnánk. Meglátnám a bátyámat, aki odajönne hozzánk, én pedig a nyakába ugranék boldogan, majd beszélgetnénk egy pár mondatot két asztal között. Majd kiderülne, hogy itt is van pár barátja a barátaimnak és őket is bemutatnák azoknak, akiket nem ismernek. Elsőként hatalmas közös beszélgetésben törnénk ki, majd természetesen apróbb csoportokra oszlanánk, majd elkezdene beszélgetni kifejezetten velem egy sármos és hűvös eleganciájú fél-orosz férfi, akit Szergejnek hívnak és aki itt tanul Budapesten. Megkérdezné, hogy hol lakom és mit tanulok és én is megkérdezném őt ezekről. Érdeklődnénk egymás hobbijáról és csak úgy általánosságban beszélnénk az eszméinkről, a világnézeteinkről és arról, ami foglalkoztat bennünket. Ő meghívna talán egy italra, amit én pironkodva elfogadnék, majd  fél óra múlva fel kérne táncolni az egyik lassabb számra, amit végig nevetnénk és beszélgetnénk, majd visszaülnénk a helyünkre és elkezdenénk beszélgetni a többiekkel. Elérkezne a hajnal és elindulna mindenki hazafele, én pedig a vonatomhoz. Ő felajánlaná, hogy elkísérnek a barátjával a barátnőmet és engem a vasútállomáshoz, amit mi örömmel elfogadnánk. Az utat végigbeszélgetnénk, majd a vonathoz elérve, tétován, de annál aranyosabban megpuszilnánk egymás arcát, majd felszállnánk a barátnőmmel a vonatra és onnan integetnénk nekik, amíg látjuk őket. Hazaérve hullafáradtan, de az esti élményektől boldogan és azokkal gazdagodva zuhannék bele a bevetett ágyamba és az ő hangjával és arcával aludnék el.

Ha minden úgy ment volna, ahogy elterveztem...és ha nem is így történt volna, de legalább a tervnek az a része megtörténhetett volna, hogy a nyolc órát úgy üti el az óra, hogy Pesten vagyok és elkezdődik a koncert. De itthon vagyok, lázasan és betegen. Fuck that shit....soha többé nem tervezek el semmit.

Tavasz van?

Tavasz van. A tavasz első napja, azt mondják. Tehát mégiscsak tavasz van. De akkor nem értem...miért van ekkora halott csend?
Te jó ég, megöltem volna? Én öltem meg? Nem engedem  levegőhöz jutni, csak fuldokol a bugyrokban, egyre forrósodik a kapálózástól. Elnyomom, el kell nyomnom. Megölöm, meg kell ölnöm?!
Az istenek vigyáznak ránk, hol van a lelkem? Elveszett már megint, mindig elhagyom, de most nem is kiált értem. Hol van az Istenem, hol van a sikolyom, hol van a bátorságom? Elvesztem a régi énem és aközött a nő között, akivé válni akarok és fogok. Hol van a part? Képek sorakoznak a falhoz állva, érzelmek sorakoznak a falhoz állva várva a sortűzt...szavak...illatok...istenek...fájdalmak...kenyérlángosok...fények...hol van a szívem? hol van a lelkem? hol vannak a könyveim???
Nem eshetek össze, ott a cél. Ott a cél, de még mindig halvány!! Minden illúzió, minden egy álom. Menekülés. Emlékfoszlányok. Nem hiányzol. Te hiányzol. Hiányoznak a távol lévő testvéreim.
Csőre töltve. Múzsák kavarognak a hipotalamuszban. Szorít. A torkom beleszakad a szónélküliségben. Hol vannak a régi tanítóim? Tanulnom kell még, nem? Tanítsatok, tanítok, tanulok, tanulunk, tanuljunk!
Emlékezni akarok mindenre mielőtt elfelejtem. Ki akartam lenni? Az lettem.
Ki akartam lenni? Ki akarok lenni? Vigyáznom kell a kívánságokkal.
Áldoznom kell az isteneknek az új lélekért. Az áramkörök percegve rohangálnak a bőröm alatt...
Kell a lelkem, ahhoz, hogy az legyen, aki lenni akarok. Hol van a gyermekkorom lánya? Hadd öleljem magamhoz, olyan magányos, olyan fallal körülvett, ne félj kicsim, vannak akik szeretnek. Nézd, nézd nem felejtettem el az álmodat, nézd, nézd, csak megváltoztam, nézd, nézd, te meg én mi leszünk és fenn maradunk. Nézd, nézd, nézz ránk, nézz, hisz csillagok leszünk.
Ne félj. Szeresd. A tavaszt. A telet. A nyarat. Az őszt. A férfit. A nőt. A fájdalmat. A verseket. A szépséget. A lelkeket. A boldogságot. A bátorságot. A szárnyalást. Magad. Magam. Magunk. Szeresd!!

Napfoszlány

-Lerajzoltam.
-Lerajzoltad? Őt? Egyre többet beszélsz róla, a végén még beleszeretsz.
-Ne félj, szeptemberig még egyszer nem követem el ezt a hibát...
-Hm. Mennyi mindentől kíméled meg magad...
-Tudom!