Tavasz van?

Tavasz van. A tavasz első napja, azt mondják. Tehát mégiscsak tavasz van. De akkor nem értem...miért van ekkora halott csend?
Te jó ég, megöltem volna? Én öltem meg? Nem engedem  levegőhöz jutni, csak fuldokol a bugyrokban, egyre forrósodik a kapálózástól. Elnyomom, el kell nyomnom. Megölöm, meg kell ölnöm?!
Az istenek vigyáznak ránk, hol van a lelkem? Elveszett már megint, mindig elhagyom, de most nem is kiált értem. Hol van az Istenem, hol van a sikolyom, hol van a bátorságom? Elvesztem a régi énem és aközött a nő között, akivé válni akarok és fogok. Hol van a part? Képek sorakoznak a falhoz állva, érzelmek sorakoznak a falhoz állva várva a sortűzt...szavak...illatok...istenek...fájdalmak...kenyérlángosok...fények...hol van a szívem? hol van a lelkem? hol vannak a könyveim???
Nem eshetek össze, ott a cél. Ott a cél, de még mindig halvány!! Minden illúzió, minden egy álom. Menekülés. Emlékfoszlányok. Nem hiányzol. Te hiányzol. Hiányoznak a távol lévő testvéreim.
Csőre töltve. Múzsák kavarognak a hipotalamuszban. Szorít. A torkom beleszakad a szónélküliségben. Hol vannak a régi tanítóim? Tanulnom kell még, nem? Tanítsatok, tanítok, tanulok, tanulunk, tanuljunk!
Emlékezni akarok mindenre mielőtt elfelejtem. Ki akartam lenni? Az lettem.
Ki akartam lenni? Ki akarok lenni? Vigyáznom kell a kívánságokkal.
Áldoznom kell az isteneknek az új lélekért. Az áramkörök percegve rohangálnak a bőröm alatt...
Kell a lelkem, ahhoz, hogy az legyen, aki lenni akarok. Hol van a gyermekkorom lánya? Hadd öleljem magamhoz, olyan magányos, olyan fallal körülvett, ne félj kicsim, vannak akik szeretnek. Nézd, nézd nem felejtettem el az álmodat, nézd, nézd, csak megváltoztam, nézd, nézd, te meg én mi leszünk és fenn maradunk. Nézd, nézd, nézz ránk, nézz, hisz csillagok leszünk.
Ne félj. Szeresd. A tavaszt. A telet. A nyarat. Az őszt. A férfit. A nőt. A fájdalmat. A verseket. A szépséget. A lelkeket. A boldogságot. A bátorságot. A szárnyalást. Magad. Magam. Magunk. Szeresd!!