Mégsem...

Rájöttem arra, hogy nem tudom megölni a szívem, mert abban a percben én is meghalnék. Nem megölni kell, csak kitakarítani benne. Igen. Már jócskán ráfér egy alapos nagytakarítás és most el is kezdtem. 

Úgy érzem, hogy most valahogy visszatért belém a remény, hogy egyszer majd mellettem is állni fog valaki. Hogy az én "vámpír" vaagy "farkasember" szerelmem is rám talál, csak hagynom kell. Addig pedig díszbe kell öltöztetnem a lelkem és a testem, hogy megfelelően üdvözölhessem Őt. Úgyhogy elkezdtem edzeni, hogy igazi macskanő legyek. Azt hiszem ez a kis testmozgás nem csak a testemnek, de a lelkemnek is jót tesz, valahogy lenyugtat és boldoggá tesz. Ezentúl minden nap fogok mozogni. 

Mostanra a lánytestvéreim is eléggé jó vágányra tértek. A Vadász letette (átmenetileg, aztán ki tudja, talán örökre) a fegyverét és megpihent a Kapitány mellett, a Nimfa is már csak az ő Trollja mellett csáboskodik csak, az Angyal továbbra is boldogan él az ő megszelídített Ördöge mellett és a Harcosom is úgy döntött, hogy változtat az eddigi gondolat menetén és pozitívabb lesz. Most már megértettem és értem a harcát és mellette állok, mert tudom, hogy erős és egy nap el fogja érni a célját és harcosból Győztes lesz.
Én pedig...én pedig macskanővé gyúrom ki magam, mint mondtam :D Elbúcsúztam a régi énemtől végképp és készen állok, hogy a régi alapokra építkezve egy új és teljesebb önmagamat alkossam meg. Már nincs bennem bosszúvágy, hogy férfiak ezreit tapossam el magassarkúval a Vadász helyett is, már nem füst ízű a valóság és remélem többé már nem is lesz. Elbúcsúztam a füst ízű valóságtól, a hideg vérszomjtól és minden majdnem holnap képemtől. 

Ezentúl tudatosan fogom élni az álmaim, ahogy én akarom. 

Végezetül egy kis gyöngyszem, minden nőtársamnak... meg férfinak is, ha átérzi :D

Patricia Lynn Reilly-Nőknek

"Elképzelek egy Nőt, aki szerelemben él Önmagával.
Elképzelek egy nőt, aki hiszi, hogy helyes, és jó dolog, hogy nőnek született.
Egy nőt, aki hálás a megtapasztalásaiért, és elmondja a történetét.
Aki elutasítja azt, hogy mások vétkét a saját testében, vagy életében hordozza.
Elképzelek egy nőt, aki elismeri, hogy a múlt hatással van a jelenre.
Egy nőt, aki átlépett a múltján. Aki a jelenben gyógyult meg.
Elképzelek egy nőt, aki szerelemmel viseltetik a saját teste iránt.
Egy nőt, aki hiszi, hogy a saját teste éppen úgy a megfelelő, ahogy van. Aki tökéletes forrásként ünnepli testének ritmusait, ciklusait.
Elképzelek egy nőt, aki úgy öleli magához szexualitását, mint saját magát.
Egy nőt, aki örömét leli önmagában. Aki erotikus természetét szégyen és bűntudat nélkül éli meg.
Elképzelek egy nőt, aki az Istennő testét, a saját teste változásaiban tiszteli.
Egy nőt, aki megünnepli évei gyarapodását és bölcsességét.
Aki elutasítja, hogy értékes életerejét testének és élete változásainak az elrejtésére használja fel.
Elképzelek egy nőt, aki belépett az emberi érzelmek teljes birodalmába. Egy nőt, aki érzéseit tisztán és közvetlenül fejezi ki. Aki megengedi nekik, hogy olyan lágyan vezessék őt, ahogyan a lélekzet.
Elképzelek egy nőt, aki kimondja az igazságot. Egy nőt, aki bízik a megtapasztalásaiban és kifejezi azokat. Aki elutasítja, hogy mások gondolatihoz, felfogásához, vagy reakcióihoz alkalmazkodjon.
Elképzelek egy nőt, aki követi kreatív impulzusait.
Egy nőt, aki eredetit alkot. Aki elutasítja, hogy belső világában valaki más színeivel fessen. Elképzelek egy nőt, aki önmagát saját istenei által jelöli. Egy nőt, aki az istenit önmagában, saját képmásában képzeli el.
Aki személyes spiritualitásán keresztül tájékozódik a mindennapokban. Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy megadja magát isteneknek, guruknak, magasabb erőknek.
Egy nőt, aki mélyen alámerült saját belső világába. Aki magának követeli, hogy impulzusaival, ösztöneivel harmóniában éljen.
Elképzelek egy nőt, akit érdekel a saját élete. Egy nőt, aki úgy öleli magához saját életét, mint tanítóját, gyógyítóját és kihívását. Aki hálás a szépség és a kegyelem hétköznapi pillanataiért.
Elképzelek egy nőt, aki saját életének az írója. Egy nőt, aki bízik a saját megérzéseiben, amelyek megmutatják, hogy mi a jó az ő számára. Aki elutasítja, hogy életformáját megváltoztassa azért, hogy az mások elvárásaival találkozzon.
Elképzelek egy nőt, aki részese a saját életének. Egy nőt, aki kreativitásának minden egyes kihívását megtapasztalja. Aki saját maga érdekében tisztán és erővel cselekszik.
Elképzelek egy nőt, aki ravaszul bánik a magánnyal. Egy nőt, aki önmaga rendelkezésére áll. Aki úgy választja ki barátait és szerelmeit, hogy azok képesek legyenek elfogadni, ha egyedül akar lenni.
Elképzelek egy nőt, aki nem alacsonyítja le a saját életét azért, hogy mások jobban érezzék magukat. Egy nőt, aki minden kapcsolatában évei, tapasztalata, és bölcsessége egészét adja.
Aki arra számít, hogy jelenlétével kihívást és áldást hoz mások életébe. Elképzelek egy nőt, aki vállalja az egyenlőséget a párkapcsolataiban.
Egy nőt, aki nem hiszi tovább, hogy alacsonyabb rendű egy férfinál és szüksége van arra, hogy megmentsék. Aki elfoglalja az őt megillető helyet az emberek közösségében.
Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy értékes életerejét a krízisek, és konfliktusok támogatására használja.
Egy nőt, akinek kapcsolatai mély elégedettségben és nyugalomban telnek, anélkül, hogy kihasználnák őt. Aki törvényszerű ügyességgel választja meg barátait és szerelmeit, akikkel az élet kihívásain áthajózik. Elképzelek egy nőt, aki a nőt tiszteli saját életében.
Egy nőt, aki az asszonyok körében ül.
Aki emlékezteti magát, az igazságra amikor az feledésbe merül.

Elképzelek egy nőt, aki feladta az intellektuális biztonság és a jóváhagyás iránti vágyait.
Egy nőt, akinek minden cselekvése, kiejtett szava erőteljes közléssé válik. Aki fenntartja magának a jogot, hogy igazabbá tegye a világot.
Elképzelek egy nőt, aki a tudásban és önmaga szeretetében kiteljesedett.
Egy nőt, aki hűséget fogadott saját életének és képességeinek.
Aki minden mást figyelmen kívül hagyva hű marad önmagához.
Képzeld el, hogy Te vagy ez a nő!"

Megborzongat a gondolat....

Egyre közelebb kerülök ahhoz az állapothoz, hogy hideg legyek és számító. Hogy csak akkor doromboljak, amikor nekem van kedvem hozzá. Soha nem hittem volna, de talán most már elhiszem. Tényleg meghalhat a lelkem? Nem...nem is a lelkem. A szívem.
Jobb is így. Nem tud többet fájni és a bosszú is meg tud borzongatni. Meg amúgy is..."A győztes egyedül van"...és a Fekete Macska is.

Még én is játszom magammal...

...mint a délibáb a sivatagban. Halovány foszlányképek még visszatérnek az ürességből, még játszik velem a tudatalatti. Talán így dolgoz fel, mint a számítógép az adatokat, álmomban még különös érzéseket veszel fel.
Álomvilágomban is játszik velem a tudat, bár ott maradnék, nem volna játék, de az álomból mindig van egy felébredés. Nem is baj. A felébredések ráébredéseket rejtenek.

...
Hideg volt és hó lepte el a tájat. A lámpák narancssárga fénye világította meg az apró házak közötti utakat, amiken sétáltunk. Az utcák mégis sötétek és sejtelmesek voltak ahogy az öreg épületek fölénk magasodtak. Velem sétált a bátyám, T. és, mint kiderült a pasim, Cs. is. Az utcák csendjét csak mi törtük meg s az egyik zsákutcánál eltűnt a bátyám. A többiek mondták, hogy csak felment a barátnőjéhez, menjünk tovább. Így is tettünk. Végül elértünk egy kisebb főút szerűséghez, ahol már egy kicsit világosabb volt, a lámpák összeolvadó fényének köszönhetően. Megálltunk. Én megfogtam Cs. kezét és megcsókoltam, amire T. gúnyosan nézett ránk, majd megfogtam T. kezét is és az ő kezére is csókot nyomta, amire egy elégedett, büszke mosoly volt a válasz. Legnagyobb meglepetésére a csók után elengedtem a kezét, miközben Cs. kezét még mindig a kezemben tartottam. Láttam az arcán, hogy nagyon meglepődött és nem tudta hova tenni a történteket. A szemében a düh, a harag és vesztettség elegye forrongott és nekiesett a világnak egy hóágyúval. Elkezdett vaktában lövöldözni mindenkire, leginkább ránk. Ekkor fogtam egy kukafedőt, Cs.-vel mögé bújtunk, én pedig megpróbáltam T. közelébe kerülni. Végül eljutottam hozzá, Cs.-t magam mögött, biztonságban hagytam, én pedig megpróbáltam lenyugtatni T.-t. Kezeim közé fogtam arcát, ölembe fektettem testét és egyre suttogtam neki, hogy "Minden rendben, itt vagyok melletted, nem lesz semmi baj, itt vagyok veled!". Ő ekkor rám nézett, szemei különös vadságot tükröztek, olyan hatalmasat, olyan megszelídíthetetlent, olyan megzabolázhatatlan haragot, fájdalmat, vad állatiasságot, amit még szemben nem láttam. Mindvégig ezekkel a szemekkel meredt rám miközben az ölemben feküdt és én a hóban ültem. Ahogy néztünk egymást, hirtelen a nyakam felé kapott, mintha meg akart volna harapni...

...ekkor felkeltem. Akinek a hirtelen megjelenő hóágyúból és a kukafedélből nem jött volna rá, ez csak egy álom volt.  Egy álom, amiből sok mindenre rájöttem...

...el tudtam engedni T. kezét, tehát tényleg kezdek túl lenni rajta
...viszont még mindig idegességgel tölt el annak a képe, amikor a nyakam felé kapott...mire akart ezzel utalni a tudatalattim? Nem hagy nyugodni ez a gondolat... Talán, hogy én sem menthetek meg mindenkit? Vagy hogy annak a régi lánynak már vége?  Vagy azt, hogy mellette még én sem lehetnék biztonságban, akármennyire is hittem benne?

...Nem tudom...még nem. Talán még időre van szükségem, hogy megfejtsem álmomnak eme momentumát. Remélem rájövök a nyitjára, ha nem is itt, nem is most, de valamikor, valahol. Mikor rá kell jönnöm.

...De a leggroteszkebb kérdés az egészben: Honnan került oda az a hóágyú? :D

New Life (?)

Dohányízű az újjáébredés, de most a saját ajkaim miatt. Már magamévá tettem önmagamat és a magányom, ami most vagyok, mégis néha-néha egy-egy elszólásban vagy egy kósza gondolatban visszacsempészed magad. Ezért is kell egy utolsó nagy írásban lezárnom a korszakod, a korszakom...minden fagyasztóan megváltozott. Elszakított a régi világomtól az idő, a tér, a mindenség...az akkori életemtől. Hiányzik, de elfogadom. Nem keres már az a régi világ, vagy csak ritkán. Átvette a helyét egy egészen más, ami jó, de mégis más.
Talán így kellett lennie, hiszen ebben az életben semmi sem tarthat örökké. Túl szép, túl idilli, túl fájdalmas volt ahhoz, hogy tovább így maradjon. Kiforrta magát, változtatni kellett. Nem én akartam és mégis megtörtént.
Egy szál, egy szál, egy szál...a régi életem fontosságai. A fontosságok, amik örökre bennem maradnak, de már azok is megváltoznak. Mindegyik más, mégis fontos. Fontosak voltak azért, hogy most ott tartsak ahol tartok. Hogy ÉN legyek most. Mert azt hiszem, most már én vagyok.
Ez az új élet sem tökéletes, de illik hozzám. Ezernyi ember között (majdnem) magányosan, hozzászokva a törésekhez, bátrabb vadászként, a füstízű valóságban. Álomvilágom...hiányozni fogsz, de nem maradhattam. Eltorzult a világ ahhoz, hogy semmittevően ott maradjak.
Ha magányos, akkor magányos. Ha füstízű, akkor füstízű. De szép. Ez is. Igen, tulajdonképpen gyönyörű, mert azokkal vagyok, akiket szeretek és már nem hiányzik senki mellőlem. Mert megtaláltam azt a valakit, aki mindig is hiányzott mellőlem. Magamat. És most, hogy megtaláltam önmagam, újra meg kell tanulnom vele boldogulni a világban. Immár kettesben...
Új élet...azt hiszem elkezdődtél.