...mint a délibáb a sivatagban. Halovány foszlányképek még visszatérnek az ürességből, még játszik velem a tudatalatti. Talán így dolgoz fel, mint a számítógép az adatokat, álmomban még különös érzéseket veszel fel.
Álomvilágomban is játszik velem a tudat, bár ott maradnék, nem volna játék, de az álomból mindig van egy felébredés. Nem is baj. A felébredések ráébredéseket rejtenek.
...
Hideg volt és hó lepte el a tájat. A lámpák narancssárga fénye világította meg az apró házak közötti utakat, amiken sétáltunk. Az utcák mégis sötétek és sejtelmesek voltak ahogy az öreg épületek fölénk magasodtak. Velem sétált a bátyám, T. és, mint kiderült a pasim, Cs. is. Az utcák csendjét csak mi törtük meg s az egyik zsákutcánál eltűnt a bátyám. A többiek mondták, hogy csak felment a barátnőjéhez, menjünk tovább. Így is tettünk. Végül elértünk egy kisebb főút szerűséghez, ahol már egy kicsit világosabb volt, a lámpák összeolvadó fényének köszönhetően. Megálltunk. Én megfogtam Cs. kezét és megcsókoltam, amire T. gúnyosan nézett ránk, majd megfogtam T. kezét is és az ő kezére is csókot nyomta, amire egy elégedett, büszke mosoly volt a válasz. Legnagyobb meglepetésére a csók után elengedtem a kezét, miközben Cs. kezét még mindig a kezemben tartottam. Láttam az arcán, hogy nagyon meglepődött és nem tudta hova tenni a történteket. A szemében a düh, a harag és vesztettség elegye forrongott és nekiesett a világnak egy hóágyúval. Elkezdett vaktában lövöldözni mindenkire, leginkább ránk. Ekkor fogtam egy kukafedőt, Cs.-vel mögé bújtunk, én pedig megpróbáltam T. közelébe kerülni. Végül eljutottam hozzá, Cs.-t magam mögött, biztonságban hagytam, én pedig megpróbáltam lenyugtatni T.-t. Kezeim közé fogtam arcát, ölembe fektettem testét és egyre suttogtam neki, hogy "Minden rendben, itt vagyok melletted, nem lesz semmi baj, itt vagyok veled!". Ő ekkor rám nézett, szemei különös vadságot tükröztek, olyan hatalmasat, olyan megszelídíthetetlent, olyan megzabolázhatatlan haragot, fájdalmat, vad állatiasságot, amit még szemben nem láttam. Mindvégig ezekkel a szemekkel meredt rám miközben az ölemben feküdt és én a hóban ültem. Ahogy néztünk egymást, hirtelen a nyakam felé kapott, mintha meg akart volna harapni...
...ekkor felkeltem. Akinek a hirtelen megjelenő hóágyúból és a kukafedélből nem jött volna rá, ez csak egy álom volt. Egy álom, amiből sok mindenre rájöttem...
...el tudtam engedni T. kezét, tehát tényleg kezdek túl lenni rajta
...viszont még mindig idegességgel tölt el annak a képe, amikor a nyakam felé kapott...mire akart ezzel utalni a tudatalattim? Nem hagy nyugodni ez a gondolat... Talán, hogy én sem menthetek meg mindenkit? Vagy hogy annak a régi lánynak már vége? Vagy azt, hogy mellette még én sem lehetnék biztonságban, akármennyire is hittem benne?
...Nem tudom...még nem. Talán még időre van szükségem, hogy megfejtsem álmomnak eme momentumát. Remélem rájövök a nyitjára, ha nem is itt, nem is most, de valamikor, valahol. Mikor rá kell jönnöm.
...De a leggroteszkebb kérdés az egészben: Honnan került oda az a hóágyú? :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése