Soha nem gondoltam volna, hogy találkozok egy ilyen emberrel. Akiről ennyire nem tudom eldönteni, hogy mit is gondolok róla. Hogy mit gondolhat rólam.
Úgy gondoltam lehetetlen.
Erre jön, arra késztet, hogy rágondoljak. De igazából nem is gondolok rá. Mégis. Nem is tudom igazából mit is gondoljak. De alattomos módon minden gondolatom mögé bebújt, így ott van a felkelésen keresztül a horkolásomban is.
Lehetetlen, hogy valakinek a szerencsétlensége ennyire hasonló legyen az enyémhez. Olyan vicces. Fura. Imádom.
Tetszik.
Az egészben ez tetszik a legjobban.
A világ szólhatna nekünk, hogy egymásra találtunk. De azt hiszem mindketten süketek vagyunk és nem figyelünk. Vagy ha meg is hallanánk túl gyávák lennénk lépni.
Természetesen.
Ugyebár azonos a tehetetlenségünk is.
Nem ismerem. Nem tudom, hogy fogom-e, de ha ránézek, bele a szemébe, mintha a saját szemembe néznék.
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, miért Te vagy a tükör képem?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése