Fogadom!

Hát mégis csak itt van. Pedig már azt hittem, hogy nincs itt. Hogy alszik. Hogy elment nyaralni. Vagy talán már meg is halt. Erre hirtelen veszett dobogásba kezdett, amitől már olyannyira elszoktam, hogy szinte beleszédülök. Belebolondulok a tamtamok veszett zakatolásába.

Nem tudom, hogy melyik volt a jobb: mikor azt hittem már nincs is, vagy ez. Megint vérzik. Mint mindig. Fogalmam sincs, hogy képes-e úgy dolgozni, hogy ne véreztesse ki magát minden dobbanásnál. Öngyilkos szívet hordok a mellkasomban.

Nem értem miért csak akkor figyelek rá fel, ha fáj. Talán figyelmetlen vagyok. Talán. Mert gyenge vagyok. Kölcsönösen tesszük egymást egyre gyengébbé és gyengébbé. Nem egy túl gyümölcsöző szimbiózis a miénk.

A Paulo Coelho-s naptáram szerint a július a Csere hónapja. Azt hittem, hogy a családi állapotomat fogom lecserélni. Most már inkább úgy gondolom, hogy a hajszínem lesz az.

Amúgy meg már vagy ezredjére, de akkor is: ÜNNEPÉLYESEN FOGADOM, NEM LESZEK TÖBBÉ SZERELMES. mert FUCK LOVE!!