Soha nem voltam az a sietős fajta. Mindig szépen, lassan, megfontoltan jártam. Igazság szerint mindig is lassabb voltam, mint a körülöttem lévő világ.
Lassabban tanulok koreográfiát.
Lassabban hozok döntéseket.
Lassabban haladok az életemben.
De a lassúságomat mindig is kompenzáltam egy olyan dologgal, ami tényleg képes kompenzálni azt:
kitartással.
Ha több időbe is kerül elérnem egy-egy cél, hát nem bánom. Az Istenek adtak nekem elég türelmet, kitartást és szeretetet, ami hozzásegít, hogy ha lassan is, de végül elérjem a céljaimat.
Végül rájöttem: ha nem rohanok, hanem rácsodálva az út fenségességére, mégis a lelkemben megtartva a célt sétálok az utamon, sokkal, de sokkal élvezetesebb lesz az!
Az meg már igazán nem izgat, ha a világ szerint lassú vagyok. Szerintem meg ők a túl gyorsak! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése