Én a vesztesek bátorságával rendelkezem. Mindig csak akkor voltam bátor, mikor tudtam, hogy nem nyerhetek. Minden erőmet arra vesztegettem, hogy igyekeztem fenntartani az állandóságot és végül utolsó csepp erőmmel vesztettem, meggörnyedten, mégis emelt fővel.
Amikor még meg volt az esélye annak, hogy nyerhetek, akkor soha nem volt elég merszem lépni az esetleges siker felé. Túlságosan féltem a kockázatoktól.
Amikor tudom, hogy már minden mindegy, akkor már nincs kockázat. Akkor már tudom, hogy mi lesz a vége. Akkor nincsen semmiféle változó tényező. Felfogom és elfogadom, hogy vesztettem. Mert igazából én akartam, bár magamnak soha nem vallottam be. S ezzel a vereséggel könnyebben megbirkózom, mint a sikerrel.
De talán, ha elég vereségbe törődöm bele, akkor megismerem az arcát és nem fogok félni a változótól. Hiszen ha az egyik változót már ismerem, akkor talán már nem kell annyi bátorság, hogy megismerjem a másikat is.
Talán egyszer elég bátor leszek a győzelemhez is. Majd egyszer én is magaménak tudhatom a győztesek bátorságát. Ha elég bátor leszek hozzá....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése