Szerelem? Valami nem stimmel veled...

A szerelemnél nincs gonoszabb dolog.
Mérhetetlenül álszent, hiszen rózsaszín felhőcskékkel csalogat magához, mérhetetlen boldogságot és aufóriát ígér, aztán úgyis jön a szabadesés és a megszokás, a felhőcskék pedig menthetetlenül feloszlanak.
Kimondhatatlanul önző, hiszen saját boldogsága tárgyát mindenáron ki akarja sajátítani, akármennyire is azt hazudja, hogy mellette is szabad lehetsz. A szeretett tárgy nélkül a szerelemnek fájdalmai vannak, és a fájdalom elkerülésének érdekében bármire képes. Egymáshoz láncol két embert, akik kettőjük között kialakítják a saját kis világukat, ahova másoknak alig van beléphetési és láthatási joguk. Lassan elszigetelődnek mindentől és mindenkitől.
A világ tele van önző, szerelmes emberekkel, akik fel akarják építeni a saját világukat a másikkal, úgyhogy ha nem akar az ember egyedül maradni, akkor neki is találnia kell egy másik embert, kivel felépítik a kis világukat.
Újra és újra építkezünk és a világok között, az üres teret a barátok töltik ki. Az ugyanolyan magányos, saját világot ki akaró vagy már építő barátok.
Valljuk be, minden barát az idő előrehaladtával csak egy személlyé válik, akivel olykor-olykor (hol gyakrabban, hol ritkábban) összefonódnak az életvonalaink, aztán mindenki fut is tovább megkeresni a saját világát. Mindannyian magányosak vagyunk és emberekbe menekülünk saját félelemeink elől és ennek eszköze a szerelem.
Nem hiába keressük szívünk másik felét, hiszen olyan személyre vágyunk, aki segít nekünk egyenesen állni a hétköznapokban, életben maradni, álmokat követni, szeretetet adni, amit megpróbálunk elfogadni és viszonozni, segít a szükségleteink kielégítésében (mind testi és lelki szinten).
Zálogházban tartjuk az embereket, akiket akkor vesszük ki, mikor szükségünk van rájuk és engedi a világ leghatalmasabb fizetőeszköze, az idő.
Bezárjuk a szeretetünket, ahelyett, hogy sokakkal megosztanánk. Félünk a szeretettől, annak igazán mély megélésétől és annak erejétől, ezért szabályokba és magunkba zárjuk.
Pedig, ha csak annyit tennénk, hogy megosztanánk a magányunkat az emberekkel, az máris eltűnne. Mert magányosak vagyunk mindannyian, mindig.
Nem tudom mi az a szerelem, csak látom. De a látottak alapján rájöttem, hogy ez is csak olyan, mint az élet: változatos. Nem csak tündérmese, hanem pokol is. De még mindig nem értem. Talán majd egyszer rájövök én is, hogy mi az a szerelemben, amiért megéri megjárni a poklot és feladni dolgokat. Ha olyan, mint az élet, akkor azt hiszem banális egyszerű lesz a válasz és azt sem megérteni, hanem átélni kell majd. Talán ez a titkod, Szerelem?

Sex és New York...szex és New York nélkül

Tulajdonképpen nem is tudom milyen a Sex és New York, talán, ha 5 részt láthattam belőle egész életemben, akkor sokat mondtam. Nem is tudom miért ezt a címet adtam, csak valami belső késztetés azt súgta, hogy annak ellenére, hogy nem néztem a sorozatot, valami ilyesmi hangulata lehet, mint a most-nak.
Személy szerint fogalmam sincs, hogy én melyik karakter lehetek, de ha így haladok, akkor magamra ölthetem Miranda büszke szerepét! :'D De egyenlőre még férfiakra vadászok...ha egyáltalában vadászok. De tényleg, tulajdonképpen az én kis álomvilágomon kívül ejtek el vadakat? Valahogy kezdek kételkedni ebben...
DE ez most megváltozik! Habár egy hatalmas nagy adag félelemmel a zsebemben, de nekivágok a vadászmezők veszélyes terepeire, de hey! kitűnő neveltetést kaptam a mesteremtől és egy jó adag élettapasztalatot a sorstól, valamint (eddig legalábbis annak vélt) szilárd akaratot.
Ideje trófeákat gyűjteni, aztán még a végén ráakadok a saját nagyvadamra is, akire a mesterem is ráakadt.
Jelszó: próba cseresznye :)

(Ui.: Vajon elkezdjem nézni a Sex és New Yorkot?Oo)

Streetcats

Mindannyian ismerjük egymást, éreztük egymást érzéseit, tudjuk, hogy egyikünket sem akarja és talán nem is tudja befogadni egy meleg lakásba, de talán az nem is a mi sorsunk. Mi a szabadságot választottuk, az utcák csöndjét, a lámpák és kondenzátorok zaját. Összefűzetlen kötelékek ezek, amelyek oly hangtalanul és feltűnésmentesen szakadnak szét majd fonódnak össze, hogy észre se venni, mikor vágott el minket a sors. Városokat váltottunk és fogunk is még váltani, így válunk el mindannyian. Váltunk. Mert váltani kell, mert jobbat ígér, mert változás kell, mert kíváncsiak és vakmerőek vagyunk. Egységet alkotunk magányunkban és magányt közösségünkbe.

És mégis, nem vágyunk másra, mint egy szerető ölre, mi utcai macskák, mi kóbor cicák.

nl idézetek

"Ha giccses akarnék lenni, most csillámporokról beszélnék. De csak a valóságot akarom. Most az egyszer. Mert most végre az is olyan volt, amit elvártam a világtól. Pusztán szépséges. Azt hiszem soha ennél jobban nem mondtam el neki, hogy belehaltam minden napba amíg szerelmes voltam belé."

Néha már megijeszt a Facebookon az nl idézetek, hogy mennyire belőlem szakítja ki a szavatlak érzéseket néha... 

A múlt. Azt hiszem ilyenkor jut eszembe az a sok minden, ami egykoron úgy fájt, de már soha többet. 

Nem. Már ez a kis szavakba öntött érzelem köteg sem fáj. 

Kihalt a zsibbadás. 

Ismét járok már.

November 10. este 8 óra

A szívem értelmetlenül hevesen ver és nem tudom megállítani. Mérhetetlen izgalom cikázik át az ereimen és különös elegye keveredik bennem a mérhetetlen boldogságnak és a félelemnek. Itt van egy lépésnyire már csak és én a két énem között szakadok ketté. Akarom! Mindennél jobban, jobban, mint azt megérdemelném. Szinte beleremegek a gondolatba és ködössé teszi a gondolataimat a tudat, hogy végre láthatom, hogy én is az elmondhatatlan csoda részese lehetek majd!
Azt hiszem sírni fogok majd. Sőt zokogni. De csak a gyönyörtől, a kimondhatatlan boldogságtól, ami akkora, hogy már nem tudja magában tartani ez a kicsi, gyenge test. Az igaz szerelem érintése. Akarom!

A nap, ami azt kiabálja, hogy "tárd ki a szíved és engedd be a zenét" 2011.november 10.-e, egy csütörtöki nap, aminek az estéje varázslatokkal lesz teli.

Rammstein :D <3

November 10. is coming.... :P