Mindannyian ismerjük egymást, éreztük egymást érzéseit, tudjuk, hogy egyikünket sem akarja és talán nem is tudja befogadni egy meleg lakásba, de talán az nem is a mi sorsunk. Mi a szabadságot választottuk, az utcák csöndjét, a lámpák és kondenzátorok zaját. Összefűzetlen kötelékek ezek, amelyek oly hangtalanul és feltűnésmentesen szakadnak szét majd fonódnak össze, hogy észre se venni, mikor vágott el minket a sors. Városokat váltottunk és fogunk is még váltani, így válunk el mindannyian. Váltunk. Mert váltani kell, mert jobbat ígér, mert változás kell, mert kíváncsiak és vakmerőek vagyunk. Egységet alkotunk magányunkban és magányt közösségünkbe.
És mégis, nem vágyunk másra, mint egy szerető ölre, mi utcai macskák, mi kóbor cicák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése