A változás lehet jó is

Egy évvel ezelőtt ez a vasárnap még egy depresszív, melankolikus Vad Fruttik és egyéb hasonló hangulatú számokkal tűzdelt, halott vasárnap lett volna. Mégis boldog voltam akkor. A füst szagú, rózsaszín-szürke színű vattacukorszerű szombatok (és néha péntekek) jelentették a boldogságot, az akkori életemben. Ezek a szombatok jelentették az életet egy majdnem halott hétben.  Képes voltam elhitetni magammal, hogy minden ellenére mégis megéri. Hogy az a pár órai boldogság megéri, hogy minden önhazugságom megéri. De sokáig én sem bírhattam.
Eltelt egy év és azóta meghalt a lelkem, mert megöltem és megölték, fel akartam égetni mindent magam mögött, aztán rájöttem, hogy nem felégetni kell, csak építkezni rájuk. Megváltoztam. Emberek, fontos emberek léptek ki és léptek be az életembe és már én is egy új énnel büszkélkedhetek. Akkoriban boldog voltam. Egy héten egy napot. Ma boldog vagyok. Egy hétből hét napot. Persze még mindig akadnak hullámvölgyek, dehát melyik életben nem, mégis tudom, hogy boldogabb vagyok, mint azelőtt.
Rettenetesen féltem feladni azt a porszemnyi boldogságot ezért, mégis megérte. S talán ez miatt is, rájöttem, hogy akármennyire is félek az elkövetkezendő jövőtől vállalnom kell a változásokkal járó rizikókat, hiszen sokkal szebb is lehet, mint a jelen...és miért ne lenne az?
Viszont soha nem fogom elfelejteni azt, amit abból a cigaretta illatú, negédes világból tanultam. Abban az életben szerettem meg igazán meg az éjszakát és most, ebben az eperlekváros rizsa ízű, bolond valóságban sem félek benne lenni. Ha mást nem is tanultam volna, már ezért is megérte volna az egész.
Soha többé nem akarom majd felégetni magam mögött azt, ami van.

Non, je ne regrette rien... :)