Manapság minden a birtoklásról szól. Hogy kinek mennyi és milyen drága felesleges kütyüje van és sokak számára ez dönti el azt, hogy milyen értékes az a bizonyos ember. Be kell vallanunk, világunk lehetetlenül elmaterializálódott és ez szomorú, mert lassan elvesznek azok a régi értékek, amik az ősi gyökereinkhez kötnek. Minden a normáról szól és az emberek félnek. Sok mindentől. Félnek, hogy szegényekké válnak vagy nem tudják azt az életszínvonalat fenntartani, amit elképzeltem, ami majd abba a társadalmi csoportba emeli őket, ahova vágynak. Félnek, attól, hogy a többi ember rossz szemmel nézné azt, hogy ő képes lenne arra, hogy másként is lássa a világot. Félnek mások, különlegesek lenni, ezért beállnak a mókuskerékbe és beolvadnak a szürke tömegbe. Massza lesz a massza közt. Pedig nem kellene ennek így lennie. Nem kellenek hatalmas változások, nem kell őrültnek "tettetni" magunkat, elég lenne, ha hallgatnánk a belső hangunkra. Ha megállnánk egy-egy pillanatra és meghallanánk az Ősanya nyelvét és megtanulnánk rajta beszélni. Az Ősanya nyelve, ahogy én szeretem nevezni nem egyezményes, mégis egységes és mindenki számára érthető, ha nem is a fogalom abban az értelmében, ahogy értjük. Nem érteni, érezni kell ezt a nyelvet. Nem szavakból, hangokból áll. Nem az agyból és nem is a szívből, még ennél is mélyebbről jön. Megfoghatatlan mélységből. A külső szemlélő számára halandzsázásnak tűnhet, de ha eldobjuk minden, a társadalom által magunkra aggatott kétkedést és téveszmét és vesszük a bátorságot és megpróbálunk csatlakozni ahhoz a kollektív tudathoz, ami körülvesz minket, meg fogjuk hallani. Érezni fogjuk. Majd észrevétlenül beszélni. Majd érteni az érzés által a nyelvet. Érteni, érzékelni és tudni fogjuk azt, hogy mit "mondunk". Olyan, mint a sámánok nyelve. Ereje van és hatalma. Intenzitása és mélysége. Egyfajta transz. Zarándokút vissza a megfoghatatlanhoz. Én tudom. Én már éreztem, hallottam, beszéltem. Semmihez nem hasonlítható érzés, túl mutat minden földi dolgom. Egy szertartás, ami elvezet a belsőnkhöz.
Hiányoznak az e fajta szertartások. Mindenki rohan, mindenkinek jobb dolga van, mintsem vegye a fáradságot és leüljön meghallgatni magát. Rengeteg zarándok út van, amiknek az ereje magában az útban rejlik, nem a célban és nem is a hosszban. Lehet 1, 10 vagy 100 km-es út is, ha csak megyünk és nem érzünk, gondolkodunk, értelmét veszti. Ha az úton kellő tisztelettel és odaadással járunk különlegessé válik. Ne féljük különlegessé tenni lépteinket, gondolatainkat és a látottakat. Bármi lehet különleges, ha azzá tesszük. Egy perc, egy mozdulat, mindez egy ima a végtelenhez.
Véges időt töltünk itt, a Földön, ezért kérlek titeket, ne csak nézzetek, lássatok! Ne csak halljatok, hanem figyeljetek is neszekre. Ne csak fecsegjetek, mondjatok is. Érezzetek mélyebben minden értelemben! És ne csak létezzetek, éljetek is, éljétek meg az élet minden pillanatát, mert megismételhetetlen!
Figyeljetek! Minden lehet egy ima a megfoghatatlanhoz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése